MODERN IRODAHÁZ A NYUGATI PÁLYAUDVAR MELLETT
Az Eiffel Square Irodaház Budapest szívében, a Nyugati Pályaudvar szépen felújított, klasszikus épületegyüttese mellett áll a Teréz körúton, az Irodaházhoz tartozó, de mindenki számára elérhető és pihenésre, szórakozásra, baráti találkozókra egyaránt alkalmas életteli zöld park szomszédságában. Néhány háztömbnyire folyik a Duna és sétatávolságra van tőle Budapest pénzügyi-közigazgatási negyede, a Parlament, valamint az egyik legnagyobb bevásárlóközpont, a Westend épülete is. A három egységből álló modern üvegépület kiválóan illeszkedik a környező XIX.századi hangulatot idéző klasszikus körúti bérházak sorához és a környék alaphangulatát meghatározó Nyugati Pályaudvar impozáns csarnoképületéhez.